�gy d�nt�ttem hogy a rockt�rt�nelem egyik leghatalmasabb album�nak 15. �vfordul�j�t egy kis nosztalgi�z�sra haszn�lom fel. Meg azt�n a St. Anger miatt is �rdemes sz�t ejteni egy val�ban klasszikus Metallica albumr�l.

Itt nem az a l�nyeg hogy ezzel a lemezzel lett a csapat val�di szt�rzenekar, vagy hogy ez a szem�lyes kedvencem t�l�k, hanem hogy ilyen muzsik�t azel�tt �s az�ta senkit�l nem lehetett hallani, �s az alkot�k is sokszorosan kenterbe verik azokat akik megpr�b�lt�k ut�nozni �ket. Nem rossz mulats�g err�l az albumr�l �rni, ugyanis ez nem egy szokv�nyos kritika. Itt nem kell arr�l besz�lni hogy mi a gyenge pont, mert nincs olyan. Itt minden a lehet� legt�k�letesebb.

Ha m�r valahol el kell kezdeni, akkor legyen az a hangz�s. Hihetetlen, hogy 15 �v ut�n sem mondhatja senki erre az albumra hogy elavult hangz�s�, vagy poros megsz�lal�s�. Ulrich dobjai mai f�llel is d�ng�lnek, a git�rok nemkev�sb�, a basszus pedig egyszer�en olyan element�ris er�vel d�rren meg hogy nagyon �ssze kell szednie mag�t annak a hangm�rn�knek aki ma ilyet pr�b�l csin�lni.
�s most sorra veszem a dalokat. R�gt�n itt van a Blackened, a 80-as �vek - �ll�tom - egyik legagressz�vebb, legpuszt�t�bb thrash dala.
Az els� n�h�ny m�sodperc git�rvinnyog�sa m�g gomdolkod�ba ejtheti az embert, de mikor berobban az els� riff, lehet �rezni hogy itt nem lesz kegyelem. �s val�ban, itt olyan irgalmatlan durvul�s van hogy csak na. Amikor Ulrich �pp nem a k�tl�bg�pen gyakorlatozik, akkor punkos d�h van a temp�kban, a basszus term�szetesen itt is puszt�t, nem is besz�lve a git�rsz�l�kr�l. A belassul�sr�l pedig nincs mit mondani. Azt hallani kell. Ezt k�vet�en a monument�lis c�mad� t�tel van soron, amelyr�l szint�n j�t vagy semmit. De komolyan, megd�bbent� hogy emberek n�gy hangszerrel ilyen finoms�gokat �s ilyen �sszetett dalokat csin�ljanak.
Na �s itt van Hetfield �neke. � ugyeb�r sosem volt a kifinomults�g nagymestere, de minek itt d�sz�teni, mikor az a hangszerek dolga. Itt a brutalit�s a l�nyeg, a sz�nikus puszt�t�s, �s ahhoz ez a hang nem is lehetne jobb.
Ezut�n pedig j�n a legnagyobb szem�lyes favoritom, az Eye Of The Beholder. Amit itt az elej�n a git�rokkal csin�lnak egyszer�en le�rhatatlan. �s itt nem a komplexit�sra kell gondolni, mert itt az �pp nincs, egyszer�en a riffek olyan �ser�t k�pviselnek amire m�shol nincs p�lda. Na persze ebben a dalban is megmutatja Kirk Hammett hogy hogyan kell git�rozni, csak �ppen ez egy kifinomultabb t�tel.

A One-r�l nem kell nyilatkozni, ezt val�sz�n�leg mindenki ismeri. Az itt a l�nyeg, hogy ezen az albumon a ballada sem szokv�nyos ballada, �s a lazul�s sem jelent felt�tlen�l lazul�st. Amikor m�r �pp a dallamok kezden�k eluralni a korongot, akkor j�n minden id�k egyik legirgalmatlanabb k�tl�bg�ptapos�sa, �s hozz� n�h�ny kell�en st�lusos sz�l�.
A Harvester Ff Sorrow a m�sik olyan dal az Eye Of mellett, amely hihetetlen er�t sug�roz, m�gis kifinomult. Nem tagadom, ez a m�sik kedvencem is egyben, viszont nem tipikus Metallica. De ak�rmi is, t�k�letes.
A Shortest Straw szik�ran brut�lis, ak�rcsak a Frayed Ends of Sanity, itt m�r eluralkodik a t�z, a sebess�g, a technik�z�sb�l meg visszavesznek.
�r�let, hogy ilyen is van mint a Cliff Burton tisztelet�re �rt To Live Is To Die. Nem az�rt, de mondj egy 9 perces szinte instru tracket amely ennyire �lvezhet� �s izgalmas. Itt minden van ami kell, egy m�sodperc unalom vagy lazul�s n�lk�l.
A z�r�t�tel Dyers Eve szerencs�re nem lass� ballada, hanem a lemez legr�videbb dala, nincs r� jobb sz�, gyilkos.

Egysz�val ez az album sim�n ott van az 5 leghatalmasabb metal album k�zt, semmi k�ts�g. Aki egyszer hallotta, nem felejti el, azt garant�lom.